LME fémtőzsde árait nézi az elemző

LME (londoni fémtőzsde) vagy EUWID (fémhulladék jegyzés) árak

A gyártási színesfém hulladékait értékesítő termelő cégek jellemzően a londoni fémtőzsde (továbbiakban LME) fémárainak százalékos képlete alapján tendereztetnek, majd e szerint kötik meg a szállítási szerződéseiket a fémhulladék-kezelőkkel. Ezek a szerződések általában éves vagy azon túli időtartamra vonatkoznak, tehát hosszú távú fixált elköteleződést jelentenek a hulladékkezelőknek.

Az LME-árakon felvásárolt hulladék eladása viszont a keresleti piac aktuális állapota és árai alapján történik. Régen ez jobbára kiszámíthatóan működött, mára viszont a globalizált gazdaságban a vásárlás és eladás kettőssége nagyon kitetté teszi az üzletmenetet. Az LME a londoni fémtőzsde azon jegyzéseit takarja, amely adott időintervallumban a parketton zajló kereskedés eredményét reprezentálja. A kereskedés egész nap zajlik, majd a délutáni második ring eredménye a szakma által elfogadott fixálasi, kötési érték. Ezen érték a bázisa az aznapi vételeknek, eladásoknak. A kereskedésben résztvevő fémek: az alumínium, a réz, a cink, az ólom, a nikkel és az ón nagy tisztaságú formában. Igazak voltak a régi szakemberek bölcsességei, miszerint ha bezárt egy rézbánya, akkor várható a rézjegyzés emelkedése, vagy ha hideg telet jósolnak, akkor felmegy az ólom ára, hiszen sok akku fog tönkremenni, és kell az alapanyag a gyártáshoz, de sorolhatnánk még hasonló példákat. Jogosan tehetjük fel a kérdést, ha a fenti jelenségek ma is léteznek, akkor miért nem úgy reagál az LME, ahogy az várható lenne. Mert nem úgy reagál…

Az okok a papíralapú (tőzsdejegy) kereskedésben, valamint a nagy befektetési alapok létrejöttében keresendők. Az LME-n lehet venni vagy eladni fizikailag fémet illetve tőzsdejegyet is. Az előbbi kézzelfogható, szállítható, feldolgozható fémet jelent, az utóbbi csak papíron létezik. Manapság a világon létező fizikai, tehát kézzelfogható fémek mennyiségének több tízszerese forog az LME-n. Ráadásul ezeket a papírokat nagy csomagokba (pl. 3% réz, 10% gyapot, 6% gabona, 8% kőolaj… vagy bármi más tőzsdei termék) teszik, amelyek a sokféleségük folytán nem reagálnak, vagy nem úgy reagálnak, ahogy a fizikai piac működik. A reagálásra nagyon jó példa, mikor a 2008-as ingatlanpiaci válság romba döntötte a fémpiacot, azaz az LME-t.

Az EUWID egy német gazdaságfigyelő cég, amely először 1926-ban publikált faipari híreket Berlinben. Jelenleg 60 országban 12 500 cégnek szolgáltatnak információkat 8 kiemelt iparági területre, köztük a hulladékhasznosításra fókuszálva. Híreik piaci jelentéseket, termékár/hulladékár táblázatokat, vállalati híreket és EU jogalkotási beszámolókat tartalmaznak elsősorban. Előfizetőik között találhatók a legnagyobb német és európai gyártó- és szolgáltató cégek. Az EUWID heti lapjában minden héten megjelennek a többi között az irányadó német színesfémhulladék-árak. Az EUWID által közölt árak a gyártók és kereskedők tényleges hulladékvételeiből és eladásaiból képzett euróban meghatározott tól-ig jegyzések irányadók mind a hulladéktermelők, mind a hulladékkezelők számára. Egyszerűbben fogalmazva, valóban a fizikai piacot jeleníti meg ez a jegyzés. Olyan piacot reprezentál, ahova a hazai hulladékkereskedők a színesfém hulladékuk jelentős részét értékesítik.

Miközben a hulladék LME-re való árazása sok kockázatot rejt magában, addig az EUWID jegyzése sokkal inkább tükrözi a valóságot, a piacot, és így biztonságot és kiszámíthatóságot adhat az eladó gyártócégnek és a vevő hulladékkezelőnek egyaránt. Lehet választani: LME vagy EUWID.

A cikk szerzője Gilányi Tamás és Vitányi Márton

A cikk megjelent a ZIP magazin januári számában

 

Kedves lakossági beszállítók!

Az Inter-Metal csoport telephelyei július 15-ig nem vásárolnak lakosságtól hulladékot.

Köszönjük megértésüket!

 07.03 - 07.15 lakossági átvétel telephelyeinken szünetel

Scroll to Top