A hulladékkezeléssel és -kereskedéssel foglalkozó vállalkozások is mindinkább megérzik a válságot. Mivel legnagyobb felhasználóik között elõkelõ helyen szerepel az autó- és a gépipar, a mostani recesszió miatt megrendeléseik a korábbi években megszokott szint töredékére estek vissza.
Az autóipar, a kohászat, a vegyipar és még egy sor más ágazat alapanyagbázisa a kitermelt, primer nyersanyagokról a másodlagos, újrahasznosított nyersanyagokra helyezõdött át az elmúlt években: az autóalkatrészek, papírzacskók, ásványvizes palackok java része ma már újrahasznosított hulladékból készül. A válság nyomán ugyanakkor az egyre jobban virágzó másodnyersanyag-ipar termékei iránti kereslet az elmúlt hónapokban radikálisan csökkent.
Ezzel az elmúlt idõszakban még 80 milliárd forintos forgalmat felmutató hulladékkereskedelem komoly válságba került - mondta Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetõ igazgatója. A hulladékhasznosító cégek termékei iránti szokásos kereslethez képest ugyanis 70-80 százalékkal visszaesett az igény. Ez fél év alatt durván 30 milliárd forint bevételkiesést jelenthet az ágazat vállalkozásai számára. Székely Anna tájékoztatása szerint a szövetség tagjai közül még egy sem ment tönkre, ám a jövõre nézve semmi biztosat nem lehet mondani.
A hulladékkezelõ cégek költségei és bevételei több tényezõtõl függnek. A puszta fizikai befogadóképességük mellett például attól, hogy milyen típusú hulladék kezelésével foglalkoznak, illetve milyen tartalékokkal bírnak, mekkora a hitelkitettségük.
Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. ügyvezetõ igazgatója szerint a legrosszabbul azok a cégek járnak, melyek egy speciális területre fokuszálnak. Ilyen például a színesfém-kereskedelemre szakosodott vállalkozások helyzete - az általuk feldolgozott anyagokat jelenleg ugyanis át se veszik a gyárak. Hasonló cipõben járnak a mûanyag hulladék feldolgozásában érdekeltek is. A gyáraknak ugyanis sokkal kevesebb mûanyagra van szükségük, mint korábban - így ma már csak a legjobb minõségû árut veszik át, azt is lényegesen olcsóbban - mondta Viszkei György.
Minden a véghasznosítók igényeitõl függ, a papírhulladék átvétele például jelenleg is ingadozik - mondta el Kapusi Krisztián, a Saubermacher-Magyarország Kft. régióvezetõje, aki szerint összességében minden termék átvételi ára visszaesett - ez esetenként ötvenszázalékos vagy nagyobb csökkenést jelent.